Macedónia rejtett kincsei

Macedónia rejtett kincsei

Élménybeszámoló az Experience Balkan csapatának macedóniai utazásáról (2020.02.27-03.01.)

A szkopjei reptérről először Kumanovoba vitt utunk. A 12. században egy kun törzs által alapított városka két okból is kedves csapatunknak. Az egyesületünket 10 éve Koszovóban alapították, a koszovói háborúnak pedig 1999-ben az itt aláírt kumanovói egyezményt vetett véget. Ezen felül a kunok története, szétszóródása, letelepedése már csak a rendszeres vajdasági kun gasztro- és kulturális programok miatt sem közömbös az egyesületnek.

Csapatunk Kumanovoban

A város főterén, a Nova Jugoslavija téren talákoztunk Vázsonyi Ákossal, a Macedóniai Magyar Teleház akkori vezetőjével, aki oroszlánrészt vállalt az utunk előkészítésében. Itt várt még ránk a Szerbia felől érkező Kocsmaturista (népszerű gasztro-utazó blogger), akinek érkezésünkig ösztönös ráérzéssel sikerült letelepednie Batko Gjorgjija (Gjorgjija nagybácsi) szobránál. A dalban is megénekelt közkedvelt hős a városka 19. századi életigenlő, italozást kedvelő, de mégis tisztelt, minden házban szívesen fogadott, nagy mesélő és nevettető bohém figurája volt. Sokat mond a helyiek lelkületéről, hogy a főterükre egy ilyen legendás alaknak állítottak büszke szobrot, míg Tito arcképe csak kicsit arrébb, szerényebben, egy derékig érő emlékkövön kapott egy tenyérnyi helyet. A találkahely szelleme, a csapat összetétele már elő is vetítette, hogy látnivalókban bővelkedő, varázslatos utunk lesz, vidámsággal, legendákkal és a magyar-macedón történelmi kapcsolatokkal átszőve. A buszos átszállásig még rövid látogatást tettünk a Szentháromság (Sveta Trojica) templomnál és a Sinan pasa mecsetnél.

Kratovoban készül a macedón “slow food”

Kratovoba már sötétedés után érkeztünk, ahol a vendégszerető Stevče és családja fogadott minket a 300 éves, felújított, deszka mennyezetes, ódon falépcsős Etno House Shancheva Vendégházban. A ház a berendezési tárgyai miatt olyan, mint egy mini néprajzi múzeum és családi retro gyűjtemény. Helyet kapott benne jónéhány népviseleti ruha, népi hangszer, retro dísztárgy és retro rádió, 50-100 éves használati tárgyak és régi fotók tömkelege. Az előszobában szárított fűszerek lógnak, a modern fürdőszoba az egykori hamam (törökfürdő) helyén lett kialakítva.

Tavce gravce

Stevče amellett, hogy egy mindig jókedélyű, közvetlen ember, ő a SLOW FOOD mozgalom helyi képviselője is. Így minőségi, egészséges ételekkel, házias ízekkel, a helyi specilitásokkal (pl. tavče gravče, gyuvecs) kínált minket vacsorára. Ottlétünk három étkezése alatt a roskadásig rakott asztalról ettük végig Észak-Macedónia híres fogásait. A házigazdánktól a több évszázados titkos családi recept alapján készült gyógynövényes fűszersóból is kaptunk (k’cana), amit olyan különlegesnek tartanak, hogy a helyiek szerint ha valaki itt jár, és nem kóstolja meg, az olyan, mintha soha nem is járt volna Kratovoban és Macedóniában. A nagyon finom, autentikus macedón vacsora mellé jófajta helyi borok és rakiják dukáltak. A hangulatot tovább fokozta az áthívott jóbarát gitározása és éneklése. A repertoárjában szerepeltek a gyönyörű macedón népdalok (pl. a jól ismert Jovano JovankeMakedonsko devojče, Surda dala, de még a Metallica is.

A 300 éves ház Kratovoban

Ideális nap volt ez arra, hogy a végére az Experience Balkan csapatában megfogalmazódjon a következő projekt, a “Slow Balkan”. Vagyis a Balkán látogatása olyan életérzéssel, amiben hangsúlyos az, hogy elmélyülünk, lelassulunk a helyiekkel, lassan ízlelgetjük az ételeket, italokat, a hangulatot, beszélgetünk, megállunk, átéljük a történeteket és élvezzük az életet.  Az estét a többség Batko Gjorgjija szellemiségének ápolásával, vagyis vidám, beszélgetős kocsmázással zárta. A macska kedvelők szobája pedig éjszakára megkapta a ház legbújósabb cirmosát, aki felváltva jutalmazta meg rajongóit.

Kratovo, a városi múzeum és az oszmán kori börtön

A péntek délelőttöt városnézésnek szenteltük, aminek első felében Stevče történész végzettségű fia volt a segítségünkre. A városkát hegyek ölelik körbe, mivel egy valamikori vulkáni kráter helyén fekszik. Egykoron éltek itt muzulmánok, zsidók, katolikusok és ortodoxok is. Mi a zsidó negyeddel kezdtünk, majd a központi rész, a bazár, a városi múzeum, a hidak, tornyok következtek. Kratovo a 15-17. században fontos bányászváros volt, többnyire ezüstöt, aranyat és rezet bányásztak a környéken. Sok volt a tanult és módos lakója, így a girbe-gurba utcácskák részben felújított, részben enyészetre hagyott házai gazdag múltról tanúskodnak. A városi múzeumban régészeti, történelmi és néprajzi kiállítást néztünk meg. Egyébként az épület valamikor karavánszeráj volt, és Isztambul felé még 1937-ben is haladt át itt karaván. A közelében található az oszmán kori börtön.

Csapatunk Kratovoban a legnagyobb toronynál

Kratovo a tornyok és a hidak városa. A késő középkori 12 erődített toronyból 6 még mindig megvan. A legmagasabb, legjobb állapotban lévő az egykori óratorony, annak legfelső szintjére mi is felmentünk. Erkélyéről gyönyörű panorámával belátható a városka és a környező hegyek. A tornyokat egyébként valaha mintegy öt kilométernyi alagút kötötte össze, egy-egy rövid szakasza még mindig járható. Az egyik étterem alatt egy ilyen 15-20 méteres földalatti folyosót mi is megnéztünk. A 14. századból valók nem csak a városka tornyai, hanem a féltucat karakteres, egyedi, íves kőhídja is. A Rada-hídhoz ismerős legenda kapcsolódik. A történet szerint az építésével kezdetben sehogy sem tudtak haladni, mert amit nappal felépítettek, az éjjel összeomlott. Így elhatározták, hogy az alap megerősítésére egyikőjük feleségét befalazzák, mégpedig azt, aki másnap leghamarabb hozza az ebédet. A fiúk-férfiak szinte mindegyike figyelmeztette a feleségét, akik ezért távol tudtak maradni. A legkisebb testvér viszont nem szólt a kedvesének, Radának, ezért ő kihozta az ebédet, így őt élve be is falazták. Kérésére a jobb mellét kint hagyták, hogy szoptathassa gyermekét.

Kratovo utcarészlet

Ha mesék helyett inkább Kratovo tényleges történelmi múltját kutatjuk, még egy érdekes szálat is találhatunk. 1689-ben az előrenyomuló Habsburg erők elfoglalták egy rövid időre, visszavonulásukkor pedig sok bányász velük tartott. Ugyanis sokaknak kellett menekülnie, mert a Habsburgok mellé állva, Karpos felkeléséhez csatlakozva az Oszmán Birodalom ellen lázadtak fel. Őket a 18. században már a budai Tabánban találjuk.

A gyönyörű Keresztelő Szent János-templom Kratovoban

Ebéd előtt megnéztük még a városka 2 jó állapotban lévő ortodox templomát, a St. Nikola és a Keresztelő Szent János templomot. Végül pedig a városközpont bejáratánál lévő 700 éves fenyők mellett egy búcsúpillantás erejéig felkapaszkodtunk a hegyoldalra, ahonnan több kilátópontról gyönyörűen belátható a lent elterülő városka és a körbeölelő hegyei. A 2 híres fenyőfa egyébként még abból a 7 fából maradt meg, amit a 13. században ide települt 7 sziléziai szász család ültetett a gyümölcsöző kezdet jelképeként.

Kilátás a toronyból (Kratovo)

Kiadós ebéd után hagytuk el a bájos kisvárost, remélve, hogy a Stevče féle helyieknek egyre inkább sikerül visszaraknia Kratovót a turizmus térképére.

Kratovo február végén

A kora délutánt a kuklicai különleges sziklaképződményeknél töltöttük. A 10 millió évnyi erózió formálta vulkánikus kőzetek 15 nagyobb és 120 kisebb oszlopa embercsoportra emlékeztet, a legenda szerint egy egész násznép. Történt ugyanis, hogy egy férfi két nőt is szeretett, és amelyiket nem vett el feleségül, az megátkozta, kővé változtatta az ifjú párt és az összes vendégét.

Keresztelo Szent János-templom freskó részlet (Kratovo)

Este már Stipben ettük a különleges pastrmaljiját (csónak alakú, pizzára emlékeztető étel) és az éttermi zenészek nekünk játszották a macedón népdalokat. Másnap délelőtt felfedeztük a várost. A városközpontból fontos megemlíteni a Nagy Sándor szobrot, az egykori fedett bazárt (bezisten), az óratornyot, az oszmán stílusú városi múzeumot, a St. Nikola templomot és Stipből deportált 550 zsidó áldozat emlékművét.

“Kuklicák”

A várhegyre érve az első látványosság az ohridi templomra emlékeztető, gyönyörű, bizánci stílusú Szent Mihány arkangyal templom volt. Feljebb 2. világháborús partizán emlékmű áll. A fehérmárvány 2-3 méteres monolitok 2 teraszon helyezkednek el, amit lépcsősor köt össze, oldalán fehér kőtáblák, rajta néhány hős és civil áldozat neve. A Tito idejéből ismert partizán emlékművekből több ezer van a régi Jugoszlávia területén, és ezeket a sajátságos alkotásokat külön szóval is illetik, a Balkánon kívül is “Spomenik”-ként ismerik, ami szerb-horvát nyelven emlékművet jelent. Ezek a többnyire kő vagy beton alkotások sosem egy adott nemzetiségű személyt, partizán vezetőt ábrázolnak, hogy a többnemzetiségű helyiek emlékezete egységes legyen, egyik nemzet se legyen kiemelve, előrébb tolva. Az itteni spomenik még egy kicsit hasonlít is a temetők sírkövére, nem úgy, mint némelyik absztrakt modernista alkotás, ami igen bizarr tud lenni, ahogy a semmi közepén, az erdő mélyén vagy a hegy tetején váratlanul előbukkan.

Stip – a hegyen lévő Mihály arkangyal templom

A hegytetőn az Isar erőd romjai közül és egy hatalmas fém kereszt alól messzire ellátni. Ami február végén nekünk az egyik oldalon a város látképét, a másikon a szemközti hegyet és a völgyben kanyargó Bregalnica folyót, messzebb pedig a hófedte hegyek panorámáját jelentette.

Stip – Szent Miklós templom

Mielőtt elhagytuk Stipet, az utolsó állomásunk a felújítást rég nem látott Husamedin pasa dzsámija volt. A mecset különlegessége, hogy a muszlimok és az ortodox keresztények is szent helyként tekintenek rá, és időnként az ortodoxok is birtokba veszik békességben. Ugyanis a 16. századi mecset a korábbi Szent Ilija/Elijah templom helyén épült. A főként mecsetként használt épületben még a 2000-es évek elején is minden augusztusban megünnepelték Szent Ilija napját. Az ortodoxok ilyenkor ikonokat, gyertyatartókat ragadtak, felvitték a mecsethez, és ott tartották meg a szertartásaikat (eleinte bent a mecsetben, később csak a bejáratnál és az udvaron).

Stip – belváros

A következő állomásunk Veles volt, az egykori Titov Veles, a 8 város egyike, amelyik nevében egy időben szerepelt Tito neve is. A város széli Kosturnica 2. világháborús emlékmű (spomenik) itt igazán robusztus, gyakorlatilag a város bármelyik pontjáról látható a fehér mákvirág formája, ami a születés és az újjászületés szimbóluma. A nagyon finom macedón ebédünket a Vardar-folyón átívelő kék híd közelében fogyasztottuk el. A hidacska formája kellő lelkesedéssel nézve hajaz a san franciscoi Golden Gate hídra. A belváros látványossága még a 18. századi oszmán óratotony, egy belsőudvarban árválkodó szecessziós ház, és a folyó túlpartján a Fekete-mecset, ami onnan kapta a nevét, hogy többször is leégett, eredetileg pedig Fazil Ahmed pasa építtette fekete kőből a lánya halála után.

Stip – elhagyott mecset

Este a fővárosba értünk. Az esti “batyus” találkozó a szkopjei magyarokkal és magyarul tanuló macedónokkal mélyen megérintett minket. A Teleházban a szórványmagyarság kis közössége együtt szokta megünnepelni a történelmi évfordulókat, vallási ünnepeket, és közös programokat, kirándulásokat is rendszeresen szerveznek. Abban az időben Vázsonyi Ákos volt az, aki a Petőfi Program keretében összefogta a kis baráti kört és magyarul tanította az érdeklődőket. Meghatottan hallgattuk a helyiek élettörténetét, hogy kit milyen szálak és múlt köt hazánkhoz. Többen voltak akik a 2. világháború utáni görög polgárháború miatt, menekült gyerekként kerültek egy időre Magyarországra. Volt aki Beloianniszba, ami sokaknak az Experiece Balkan által szervezett sétákról is ismerős lehet. Páran magyarországi, erdélyi, vajdasági magyar lányként szerettek bele olyan makedón férfiakba, akik a polgárháború miatt menekültek el. Családot alapítottak, később pedig Macedóniába költöztek.

Veles Spomenik

Vittünk itthonról finomságokat, de a legnagyobb keletje most is a hazai tepertőnek volt. Mi pedig a vendéglátáson, a kedves szavakon, megható történeteken túl egy kétnyelvű (magyar-macedón) könyvet is kaptunk ajándékba. Az “…Üresség maradt utánuk” Ötvenhatos magyar menekültek Macedóniában című könyvet. A Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete pár éve készített egy dokumentumfilmet, Krusevói magyarok címmel. 1956-ban ebben a városban lelt ideiglenes menhelyre 550 honfitársunk. A filmben és a könyvben az ő emléküket idézik fel a helyiek.

Szkopje – találkozás a macedóniai magyarokkal

Utazásunk utolsó napján Szkopje óvárosi látnivalóit néztük meg.

Magyar nyelv oktatása

Kellemes és emlékezetes 4 napot töltöttünk (Észak-)Macedóniában. Szívünkbe zártuk kedves lakóit, nagyon sokszor fogunk még visszamenni.