Török fürdőséta ★ a Király Gyógyfürdőben

Az Experience Balkan csapata 2023. május 2-án ismét megrendezi nagy sikerű Török fürdősétáját Magyarország legautentikusabb oszmánkori fürdőjében, a világhírű Király Gyógyfürdőben!


A budai török fürdősétánk keretében – a fürdő vezetőjének kalauzolásában – megismerjük és bejárjuk a XVI. század közepén épült Király Gyógyfürdőt, mely szerintünk az egyik az egyik legcsodálatosabb középkori fürdőnk.
A különleges fürdőbejárás előtt még együtt megnézzük, hogy mi maradt és mi lett Tojgun pasa 1555-ben épített dzsámijából, megismerjük az oszmánok fürdőkultúráját, Buda legfontosabb törökfürdőit, valamint az Alsó-Víziváros fontosabb látnivalóit.
Sétánk során finom törökországi lokumot is kóstolunk, illetve balkáni édességnyereménye kis lesznek! 🙂

Fürdősétánk után az 1565-ben alapított “Királyból” kijövet Buda ikonikus rertó presszójában, a Bambiban beszélgetünk még a Balkánról, törökökről, jövőbeni programjainkról, illetve bármiről. 🙂

FONTOS! A fürdő hosszú évekig tartó régészeti feltárás és felújítás előtt áll! A munkák bármikor elkezdődhetnek, így lehet, hogy ez a fürdőséta lesz az utolsó!!
Fedezzétek fel velünk a Király Gyógyfürdőt, úgy ahogy már biztosan sosem fogjátok látni!

Fontos! Az Experience Balkan fürdősétáját egyesületünk számos törökországi és balkáni fürdőt megjárt vezetője, valamint a Király Gyógyfürdő szakavatott igazgatója vezeti!!

🕐 A program időpontja: 2023. május 2. (kedd)

🕐 Jelentkezési határidő: 2023. március 27.

A fürdőséta során fürdés nem lesz, mert a Király fürdő hosszú évekre bezárt (jelenleg nem üzemel), de bejárjuk annak ikonikus helyiségeit, fürdőtermeit is, megismerjük történetét, építészetét, rejtett helyiségeit, jelenét…., és talán a jövőjét is.

Jelentkezés és a részvétellel kapcsolatos információk kizárólag a balkan.calling@gmail.com-on kérhetők.
(Helyek csak nagyon korlátozott számban!)

A Turista Magazin nagyszerű írása az egyik fürdősétánkról:
https://www.turistamagazin.hu/…/450-eves-idokapszula…

Gyönyörű animációs videó a Király Gyógyfürdőről: https://www.youtube.com/watch?v=wZzwc6ZJnsI
(fürdősétánkon készült fotókból összesállította: Tóth Imre)

(Megjegyzés: a program nem ingyenes.
A programot egyesületünk adományozóinak – önkéntes munkában szervezzük)

👥 Szervezők elérhetőségei:
👤 Szervező: Experience Balkan
📧 E-mail: balkan.calling@gmail.com